• external_url: link

UTAZZ VISSZA AZ IDŐBEN, ÉS INDULJ ÚTRA A BAKUMATSU-KORSZAKBAN A NIOH 3-BAN

11/21/25

UTAZZ VISSZA AZ IDŐBEN, ÉS INDULJ ÚTRA A BAKUMATSU-KORSZAKBAN A NIOH 3-BAN

Az Edo, a Sengoku és a Heian után a Bakumatsu-korszak kerül bemutatásra.

Hertfordshire, 2025. november 21. – A mai napon a KOEI TECMO Europe kiadó és a fejlesztő Team NINJA bemutatta a Nioh 3 játékmenetének egy újabb korszakát. A sötét hangvételű, szamurájos akció-RPG játéksorozat következő része 2026. február 6-án jelenik meg PlayStation®5-re és Windows rendszerű számítógépekre a Steamen®. 

A sorozat történetében először vethetik bele magukat a játékosok a Bakumatsu-korszakba, amely a Nioh 3 új helyszíneként szolgál majd. A szamurájok korának végét jelentő időszak az 1800-as évek Kiotójába repít minket, ahol a Crucible már teljes mértékben kiterjesztette befolyását a vidékre és olyan ikonikus helyszínekre, mint a Kiyomizu és a Honnoji templom. 

Az újféle és félelmetes yokaik mellett a játékosok a sógunátust szolgáló Shinsengumi katonai osztaggal is szembekerülnek majd. A Shinsengumi katonái modern fegyverekkel, például lőfegyverekkel és gatling-géppuskákkal felszerelt, komoly kihívást jelentő ellenségek, akik egyaránt alkalmaznak távolsági és többirányú támadásokat – ami jelentős újdonság a Nioh történetében.

Utazásaik során a játékosok minden korszakban egyedi karakterekkel találkozhatnak.A Bakumatsu-korszak Kiotójában a főszereplő Takechiyo Tokugawa találkozni fog Takasugi Shinsakuval, Okita Sojival és Tokugawa Yoshinobuval, az Edo-sógunátus 15. sógunjával. 

A Nioh 3 és a Nioh-sorozat a British Museum 2026 februárjában megnyíló Samurai kiállításán is megtekinthető lesz. További információkért keresse fel a kiállítás hivatalos webhelyét: https://www.britishmuseum.org/exhibitions/samurai

A Nioh 3 már előrendelhető fizikai és digitális formátumban is. A játékosok digitálisan előrendelhetik a Digital Deluxe Editiont vagy külön is megvásárolhatják a Season Passt. Ezenfelül előrendelésben elérhető a fizikai SteelBook® kiadás, amely az alapjáték mellett két exkluzív bónusz DLC-t is tartalmaz. A játék mindegyik változatához jár egy korai vásárlási bónusz, amely a PlayStation™ Store-ban és Steamen® váltható be. Ez a játék megjelenése után csak korlátozott ideig lesz elérhető.

A Nioh 3 Steames® változatának rendszerkövetelményei is bejelentésre kerültek. További információk a Nioh 3 hivatalos webhelyén találhatók. 

A Nioh 3 jelenleg fejlesztés alatt áll, a játék megjelenése 2026. február 6-án várható PlayStation®5-re, illetve Windows rendszerű számítógépekre a Steamen®. A játékban japán és angol hang is választható, a feliratok pedig angol, francia, olasz, német és spanyol nyelven lesznek elérhetők.

PRESS KIT

*Az Egyesült Arab Emírségek, Ausztrália és Új-Zéland területén a digitális előrendelés egy későbbi időpontban lesz elérhető. A felhasználók addig is hozzáadhatják a játékot a kívánságlistájukhoz PlayStation®5-ön, illetve Windows rendszerű számítógépek esetében a Steamen®, amint pedig elérhetővé válik az előrendelés az országukban, arról értesítést kapnak a felhasználók.

**A korai vásárlási bónusz 2026. február 19-ig lesz beváltható a játékban. Felhívjuk a figyelmet, hogy a bónuszok később is megvásárolhatóvá vagy ingyenesen elérhetővé válhatnak a játékban, mint kiegészítő tartalmak.

Kapcsolódó hivatkozások

A Nioh 3 hivatalos webhelye: https://teamninja-studio.com/nioh3/uk/
A Team NINJA Studio X-csatornája: https://x.com/TeamNINJAStudio

A PlayStation™ Store hivatalos webhelye: https://store.playstation.com/en-gb/concept/10014010
A játék hivatalos oldala a Steamen®: https://store.steampowered.com/app/3681010

A Samurai kiállítás hivatalos webhelye: https://www.britishmuseum.org/exhibitions/samurai
A British Museum hivatalos X-csatornája: https://x.com/britishmuseum 

A KOEI TECMO Europe YouTube-csatornája: https://www.youtube.com/@KOEITECMOEUROPE
A KOEI TECMO Europe Facebook-oldala: https://www.facebook.com/koeitecmogames  
A KOEI TECMO Europe Instagram-csatornája: https://instagram.com/koeitecmoeurope
A KOEI TECMO Europe X-csatornája: https://twitter.com/koeitecmoeurope  
A KOEI TECMO Europe Discord-szervere: https://discord.gg/kteurope 

ABOUT KOEI TECMO EUROPE LTD.

KOEI TECMO EUROPE LTD. is a publisher of interactive entertainment software for current generation consoles, handhelds and digital download content based in Letchworth, Hertfordshire, UK. The company is a wholly owned subsidiary of KOEI TECMO HOLDINGS CO., LTD., headquartered in Yokohama, Japan. KOEI TECMO’s best known for their signature ‘one versus thousands’ Warrior’s series, the fan-favourite NINJA GAIDEN and fighting entertainment title DEAD OR ALIVE. Through collaboration with strong existing franchises, such as A.O.T. Wings of Freedom (Attack on Titan), has brought fan-favourite shows to life in video game form. The company’s desire for innovation and diversity has seen the creation of the critically acclaimed dark-samurai action title Nioh, which takes on new and unique gameplay styles. The company’s acquisition of Gust, developer of a variety of heart-warming titles, has seen their flagship Atelier series span generations of consoles and fans alike. More information about KOEI TECMO EUROPE LTD and its products can be found at www.koeitecmoeurope.com

©KOEI TECMO GAMES CO., LTD. All rights reserved. Team NINJA is a trademark of KOEI TECMO GAMES CO., LTD. The KT logo is a trademark of KOEI TECMO HOLDINGS CO., LTD. 

©2025 Valve Corporation. Steam and the Steam logo are trademarks and/or registered trademarks of Valve Corporation in the U.S. and/or other countries.

©2025 Sony Interactive Entertainment LLC. „PlayStation Family Mark”, „PlayStation”, „PS5 logo”, „PS5”, „PlayStation Shapes Logo” and „Play Has No Limits” are registered trademarks or trademarks of Sony Interactive Entertainment Inc.

Press contacts
 better. gaming: jakub.smolak@bettergaming.pro 
 KOEI TECMO Europe: pr@koeitecmo.co.uk

Zobacz także

Hotel Galactic już otwarty! Czarująca i wzruszająca przygoda jest od dziś dostępna w Early Access na Steam
Ilustracja do:Hotel Galactic już otwarty! Czarująca i wzruszająca przygoda jest od dziś dostępna w Early Access na Steam

Hotel Galactic już otwarty! Czarująca i wzruszająca przygoda jest od dziś dostępna w Early Access na Steam

07/25/25 Hotel Galactic już otwarty! Czarująca i wzruszająca przygoda jest od dziś dostępna w Early Access na Steam Zbuduj i zarządzaj uroczą gospodą w urzekającej produkcji autorstwa Ancient Forge – twórców The Tenants. Hotel Galactic to nie tylko ciepła, ręcznie malowana oprawa graficzna, ale również głęboka fabuła i chwytające za serce opowieści.

YENİ NIOH 3 DEMOSU 29 OCAK 2026’DA ÇIKIYOR!
Ilustracja do:YENİ NIOH 3 DEMOSU 29 OCAK 2026’DA ÇIKIYOR!

YENİ NIOH 3 DEMOSU 29 OCAK 2026’DA ÇIKIYOR!

12/12/25 YENİ NIOH 3 DEMOSU 29 OCAK 2026’DA ÇIKIYOR! Yeni özel bonuslar açıklandı!Oyuncular Steam®’de Nioh: Complete Edition için %90 indirimden faydalanabilir. Hertfordshire, 12 Aralık 2025 – KOEI TECMO Europe ve geliştirici Team NINJA, çıkışı yaklaşan samuray temalı karanlık aksiyon RYO Nioh 3’ün yeni demosunun 29 Ocak 2026’da PlayStation®5’e ve Steam® üzerinden Windows PC’ye çıkacağını duyurdu.

Wojna zbiera swoje żniwo wśród wszystkich – Valor Mortis pokazane na nowym materiale z rozgrywki
Ilustracja do:Wojna zbiera swoje żniwo wśród wszystkich – Valor Mortis pokazane na nowym materiale z rozgrywki

Wojna zbiera swoje żniwo wśród wszystkich – Valor Mortis pokazane na nowym materiale z rozgrywki

04/09/26 Wojna zbiera swoje żniwo wśród wszystkich – Valor Mortis pokazane na nowym materiale z rozgrywki One More Level prezentuje kolejne nowości z Valor Mortis. Na wideo możemy zobaczyć, kto i gdzie stanie na drodze Williamowi, uzbrojonemu w nową broń i moc. Podczas wydarzenia Triple-i krakowskie studio One More Level wspólnie ze współwydawcą, Lyrical Games, zaprezentowało nowy zwiastun Valor Mortis.

SSD за дистанционна работа: опростяване на работния процес и пестене на време
Ilustracja do:SSD за дистанционна работа: опростяване на работния процес и пестене на време

SSD за дистанционна работа: опростяване на работния процес и пестене на време

03/10/26 SSD за дистанционна работа: опростяване на работния процес и пестене на време В днешно време за дистанционна работа се изисква не само стабилна интернет връзка и удобно работно място, но и ефективно оборудване.

Kako izbjeći najčešće pogreške pri odabiru SSD-a
Ilustracja do:Kako izbjeći najčešće pogreške pri odabiru SSD-a

Kako izbjeći najčešće pogreške pri odabiru SSD-a

02/09/26 Kako izbjeći najčešće pogreške pri odabiru SSD-a Najisplativiji način za modernizaciju prijenosnog ili stolnog računala kupnja je novog SSD-a. Uz njega će se sustav i aplikacije brže pokretati, a uređaj će korisniku djelovati osjetno responzivnije. No unatoč svim prednostima mnogi i dalje griješe pri odabiru modela SSD-a za sebe. Zbog toga ne mogu iskoristiti puni potencijal svog uređaja.

Interesują Cię inne usługi?

Marketing gier video

Marketing gier video

Pracujesz nad grą i chcesz, żeby było o niej głośno?
Marketing gier video
Dotarcie do zajawkowiczów

Dotarcie do zajawkowiczów

Masz produkt dla geeków i nie wiesz jak zdobyć ich uwagę?
Dotarcie do zajawkowiczów
Wydawanie gier wideo

Wydawanie gier wideo

Czujesz, że Twoja gra zasługuje na więcej niż tylko wrzutkę na Steam?
Wydawanie gier wideo